motivációs film starforex
 

Soros György

Soros György (született Schwartz György, Budapest, 1930. augusztus 2.) magyar származású, az Egyesült Államokban élő pénzügyi spekuláns és befektető. Filantróp tevékenységéről is ismert.
A Forbes magazin 2010 szeptemberi listája szerint az Egyesült Államok 14, a világ 35 leggazdagabb embere. Vagyona 14,2 milliárd dollárt tesz ki. Magyar zsidó családban született, apja Soros Tivadar író, újságíró, eszperantista. 1944-ben a 13 éves fiút egy minisztériumi tisztviselő rejtegette Budapesten, így sikerült túlélnie a holokausztot. Fiatalemberként tapasztalta azt, hogy Magyarország német megszállásával bekövetkezett az, ami addig a legtöbb magyar-zsidó számára elképzelhetetlen volt: a zsidók üldözése.
Külföldön a legismertebb és a leggazdagabb magyarok közt tartják Sorost számon, aki világszerte több mint 50 országban támogatja emberbaráti szervezetek és jótékonysági alapítványok munkáját. Az ő nevéhez fűződik a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem megalapítása is.
Soros György 1930. augusztus 12-én született Budapesten. A Soros család 1946-ban hagyta el Magyarországot. Soros 1946 és 1956 között Angliában élt, s a London School of Economics (LSE) hallgatójaként tanult. Itt csatlakozott a filozófus Karl Popper köréhez, aki az egyetem egyik kiemelkedő tudományos szellemi alakja volt. Popper nagy hatással volt Soros gondolkodására, későbbi szakmai és emberbaráti cselekedeteire egyaránt.
Soros György 1956-ban, iskolai tanulmányai befejeztével Amerikába utazott, ahol hamarosan egy kis amerikai pénzügyi cégnél, majd a Wall Streeten kapott munkát. Gyors sikereket ért el, és folytatta egyetemi tanulmányait: arbitrázsügyletektől az alulértékelt valutákig folytatott széles körű kutatásokat. Bár több kiemelkedő üzletet kötött, a sors fintora, hogy azon a vizsgán elbukott, amelynek letételével hivatalosan is pénzügyi elemzővé válhatott volna.
Soros az 1960-as évektől egyre jobban vonzódott a pénzügyi területhez. 1969-ben, az Arnhold & S. Bleichroeder cég munkatársaként elindított egy különösen kockázatos alapot, amelynek lényege, hogy szinte bármibe befektették az általuk kezelt pénzt, amiben csak fantáziát láttak. Ez persze nagymértékben növelte a kockázatot, de a lehetséges nyereséget is. Bár ma már a kockázati tőke-alapok mindenütt megtalálhatók, azokban az időkben ez még meglehetősen egyedülálló, merész vállalkozásnak számított. Soros, mint pénzember, leghíresebb üzleti tranzakcióját 1992-ben hajtotta végre. Rövid idő alatt egymilliárd dollárt keresett azzal, hogy az angol font gyengülésére spekulált. Azok a befektetők, akik 1969-tôl 1997-ig Soros alapjában gyarapították pénzüket, minden, kezdetben befektetett 100 000 dollárral 353 millió dollárt kerestek. Az elemzők szerint Soros ekkor percenként 4000 $-ral lett gazdagabb.
1983-ban megalapította a Soros Alapítványt, amit a következő évben Magyarországra is kiterjesztett. 1994-ben elindította a Global Power Investmentset. 1989-ben a Magyar Kulturális Kamara tiszteletbeli elnökévé választották.
A Soros Fund Management befektetési alapkezelő társaság és a Nyitott Társadalom Intézet elnöke. A lengyel Szolidaritás és a csehszlovák Charta 77 mozgalomnak nyújtott segítsége hozzájárult a Szovjetunió befolyásának gyengüléséhez, végül megszűnéséhez. Orosz és nyugati elemzők szerint a 2003-as grúz rózsás forradalom sikere az ő finanszírozása és szervezése nélkül aligha lett volna elképzelhető, bár szerinte ezek a vélemények messzemenőkig túlzóak. Az Egyesült Államok belpolitikájának alakításában is tevékenyen részt vett a 2004-es elnökválasztás során, a George W. Bush megbuktatására tett erőfeszítések nagy összegű támogatásával.
Soros jelmondata: "Nem az a lényeges, hogy igazad van-e vagy sem, hanem az, hogy amikor igazad van, mennyit nyersz vele, s amikor nincs - mennyit veszítesz."